Napfény, Mexico, hulla hegyek és izgalom, talán így lehetne a legjobban jellemezni Lőrincz L. László Haragos vizeken című könyvét. 

Az elmúlt időszakban már éppen megállapítottam, hogy kezdenek ellaposodni és sablonossá válni a történetek. Most viszont mintha újra a régi fényében tündökölne Laci bácsi. 

Nem is tudom egyébként, hogy képes újra és újra megújulni, de valahogy sikerül neki és mi ismét a jól megérdemelt könnyed, izgalmas szórakozást kapjuk olvasás közben. 

A középpontba egy látszólag megoldhatatlan esemény került, mert szinte végig úgy gondoljuk, hogy ebből nem lehet kijönni és nem fogunk elérni a megoldáshoz és a szálak sem fognak összefutni, de ettől nem kell félnünk a végére megkapjuk a jól megérdemelt jutalmunkat, fényt az alagút végén, de még milyen fényt, egyszerűen zseniális a történet, ami végig izgalmas, vibráló és csavaros. Végre nem a megszokott rosszfiúk-jófiúk felállás, ennél jóval több. A történetnek igenis mondanivalója van. Jól is szórakozunk és picit el is gondolkodtunk, ez most valami egészen újszerű volt, remélem még lesz folytatás és valami hasonló történet. A vége azt sejteti, hogy még nem értünk a történet végére.....

Imádtam a víz alatti jeleneteket, amikor igazán lehetett borzongani és találgatni, hogy mi/ki van a homályban. Élőhalottak, titokzatos barna folt és sok-sok rejtély. Nagyon jó, hogy a tenger került a történet középpontjába.

Szinte úgy peregtek a történések mintha moziban ültem volna, nem volt olyan érzésem, hogy már a 120 percnél vagyunk és még mindig semmi. Jól összeszedett, pergősen megírt történet, egészen újdonságként ható szereplőkkel, imádtam Alejandro Turay-t és Elke is szimpatikus volt, aztán ott volt Sörhas kapitány, meg a kisfiú a majommal és Osama meg Obama is feltűnt (persze nem személyesen).  

Összességében számomra olyan volt mintha egy fonalgombolyagot tekertem volna fel és egyre közelebb és közelebb kerültem  volna a megoldáshoz és a teljes egész kép összerakásához. 

A borító alapján mást vártam, először meg kellett szokni a búvár csontvázat, de a végén már egész megkedveltem, viszont a második kötet borítója nem igazán tetszett sem a színek, sem pedig a rajz. Valahogy így van ez ha két különböző borító tartozik egy történethez valahogy mindig az egyiket kezdem preferálni, ez most sem volt máshogy. 

Jöhet a következő!

Imádtam ezt a mondatot, igazi LLL. stílus.:

"Csak úgy köpködték ki magukból az ötleteket; lelkük mélyén azonban mind a hárman meg voltak győződve róla, hogy olyan messze járnak az igazságtól, mint a sivatagi hangya a Himalája csúcsától."

Fülszöveg:

Egy mexikói kikötővárosban furcsa dolgok történnek: tragédiába torkollik egy tengeren rendezett születésnapi buli és egy fuguvacsora; felgyújtják a kínai étterem raktárkészletét; Oliveiro alatt felrobban a WC; fejetlen próbababák úsznak a tengeren; eltűnik Gudrun Björnevik, megérkezik viszont tengerbiológus nővére, Elke; s hogy teljes legyen a zűrzavar, ALEJANDRO TURAY, magyar származású kanadai zsaru is nyomozni kezd (Sörhas kapitánnyal együtt), miközben előbukkan a tengerből néhány eltűnt ismerősünk, ami még nem lenne baj, ha nem lennének tengervízből…

árnak az igazságtól, mint a sivatagi hangya a Himalája csúcsától."